- Ez nem vicces Alex –
nyújtózkodtam barátomhoz fel, hogy elvegyem tőle az egyik bugyit.
- De olyan jól néz ki.
Ne legyél már ilyen ünneprontó – lóbálta tovább az említett fehérneműt.
Végül kivettem kezéből és odaálltam a kasszához,
hogy fizessek. Körülöttünk az emberek szúrós szemmel néztek ránk, hogy ez a két
idióta mi a fenét keres, egy fehérnemű butikban. A legtöbben azt hiszik, hogy
egy pár vagyunk, pedig csak legjobb barátok vagyunk. Egy suliba és egy
tagozatra járunk. Biológia tagozaton vagyunk. Alex a növényismeretet
választotta, én pedig az állatismeretet. A legtöbb délutánt együtt töltjük, így
volt ez ma is. A bolt előtt elköszöntünk egymástól és hazafelé vettem az
irányt. A kapu előtt elővettem a kulcsomat és kinyitottam a zárt. Beléptem és
fellélegeztem, hogy végre itthon lehetek. Enyhén antiszociális vagyok. Nem
szeretem a nagy tömeget. Undorodom az emberek nagy részétől. A gazdagok azt
hiszik, hogy ők felsőbbrendűek, ezért lenézik a kevesebb pénzzel
rendelkezőeket. Mindig is gyűlöltem a pénzt. A legtöbben nem értik meg, hogy
barátságot, szerelmet, családot nem lehet venni. Lefeküdtem az ágyamra és
lehunytam szemeimet. Elaludtam.
Világos barna haj.
Izzó piros szem. Vágytól kitágult pupillák. Fekete bandás felső és hozzáillő
piros csőnadrág. Csak ennyit láttam a suli folyosóján. Rajtunk kívül senki sem
volt a suliban. Közelebb értem hozzá, a kíváncsiság hajtott. Vajon miért vörösek
a szemei? Nevetett egyet, ezzel kimutatva hegyes szemfogait. Ő egy vámpír. A
rémület, hideg szélként suhant át arcomon. Felcsillant a szeme, mintha
észrevette volna, hogy félek tőle. Biztos, így is van. Felkaromat megszorította
és neki lökött a falnak, mire én feljajdultam. Kísértetiesen lassan a nyakamhoz
hajolt. Hogy ne lökjem el magamtól, lefogta kezeimet. Nyalt egyet nyakamon,
majd belemélyesztette fogait. Elhomályosult előttem minden, semmit sem láttam,
csak a pirosan izzó szemeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése