~ 3. rész

Elkezdett mellettem mozogni a föld. Óvatosan kinyitottam a szememet és, akkor vettem észre csak, hogy ez nem a föld volt, hanem a farkasom. Feltápászkodtam a földről és szóltam neki:

-Max…mi a baj? –egyre csak nyöszörgött és egy bokrot bámult.

Ahogy jobban megnéztem, az a bokor tényleg megrezdült. Meglepetésemre kiesett belőle Kyle. Erőtlen volt és a porban is maradt ez miatt. Szemével rám tekintett s szinte könyörgött nekem. Már nem izzott oly pirosan, mint eddig láttam. Most nagyon halványpiros volt. 

-Mi a bajod vámpír? –emeltem ki ezt az egy szót.

A lelkem, mintha azt súgná a fülembe, hogy ~Vérre szomjaz. A te véredre. Tegyél a kedvében, hisz úgy is szereted! Kezem lenyúlt a földre az egyetlen éles tárgyért, ami a földön volt, egy üvegszilánké. Kezemen ejtettem egy nagyobb vágást, de reméltem, hogy nem értem artériás vagy vénás eret. A szagra felkapta a fejét. Igazi ragadozó, kiszagolja áldozata vére illatát. 

-Tessék –dugtam orra alá a kezemet. 

-Vidd innen! Bántani foglak… - jöttek elő a szemfogai. 

-Ne szórakozzál már… - a vérpatakként folyt a karomról.

Nem tudta már magát visszatartani. Fogait belemélyesztette bőrömbe és erősen szívni kezdte. Nagyon éhes lehetett. Kezdtem elveszteni a látásomat. Elhomályosodott előttem minden.

Vajon én most tényleg szeretem őt? Bár az első perctől fogva vonzódtam hozzá. Egy láthatatlan kötelék volt, ami összefogott minket. Nem szabadna. Most mégis úgy érzem mellette a helyem. IGEN. Szeretem őt.  Ebben a sötétségben, meghallom Kyle hangját, mintha suttogna. Biztos vagyok benne, hogy ez csak az ájulásom miatt hallom így. 

-Elviszlek innét –kapott fel.

Hallom magunk mögött, ahogy gyors tappancsok lépkednek, a száraz leveleken. Ez biztosan Max. Vigyáz rám. Most már teljes a családom van egy farkasom és van egy vámpírom, aki a halálomat hozza közelebb hozzám, talán. Teljes a védelem. Röhögtem volna fel, ha feltudtam volna.

A sötétségből kezdtem kilábadozni, de ez talán, azért volt, mert valami hideget éreztem az ajkamon. Mintha megmérgeztek volna, de ez a méreg édes volt és Kyle illata volt. Szemeim lassan kinyíltak. Egy vörös franciaágyon voltam. Kyle felettem volt és éppen egy gyors csókot nyomott véres ajkával, az enyémre. Megérezte, hogy figyelem. Úgy viselkedett, mint egy öt éves kisfiú, akit rajta kaptak, hogy nyalókát lopott a szomszéd kislánytól. Picit elpirult és zavarában lesütötte a szemeit. 

-Ne haragudj. Én csak. Csak. Hallom a gondolataidat, mert a véredből ittam és. A fenébe is, igen megcsókoltalak –emelte rám a tekintetét. 

-Semmi baj. Nem haragszok –jöttem teljesen zavarba, mert hallotta minden egyes szavamat. 

-Akkor nem baj, ha. Ha még többször is megteszem? –hajolt hozzám és csókolt meg újra.

A nap fénye áramlott be az ablakokon keresztül, megvilágítva minket. Lelöktem magamról Kyle-t és betakartam takaróval, hogy a nap ne is érje a bőrét egy cm-en se. 

-Te meg még is mit csinálsz, Lexie? –mosolyodott el. 

-Megvédelek a naptól. Mégis minek látszik? –horkantok fel idegesen. 

-Nem árthat nekem a napfény, ne aggódj –fogta meg a csuklómat, hogy ne is menjek a függöny közelébe. 

-Na persze Kyle. Te még csak ne is hősködj itt nekem. Nem hiszem el! –húztam ki kezéből a csuklómat.

Kyle lerúgta magáról a takarót és egy szemrebbenés alatt ott állt az ablak előtt. Egy kisebb égés se látszott bőrén, tehát igazat mondott. Arca fáradtnak tűnt. Gondolom ez a vérhiány miatt maradt rajta. Gyors kézmozdulattal behúzta a függönyt. 

-Az a históriákból nem igaz, hogy árt nekünk a nap. Az viszont igaz, hogy nagyon gyorsak vagyunk és a másodperc tört része alatt messzire eljuthatunk –teremt az arcomtól kb 2 cm-re. 

-Miért húztad be a függönyt? –néztem el ajkáról és tettem fel egy reflexszerű kérdést. 

-Vannak vámpírvadászok ezen a bolygón és, mint a nevében is benne van, rám is vadásznak. Tegnap megláttak téged, velem. Teljesen biztos vagyok benne, hogy veszélyben vagy, ezért húztam a be a függönyt –simított végig arcomon. 

-Mindenféleképpen haza kell mennem. Pihenned kell, hogy rendben legyél. Szóval én megyek is –keltem fel az ágyról és az ajtó előtt megálltam. 

-Ígérd meg, hogy vigyázol magadra és, hogy ezt nem fogod levenni magadról –húzott az ujjamra egy kéken izzó gyűrűt. 

-Ígérem. Szia –csókoltam arcon és kifutottam.

A kapuban ott feküdt Max. Érkezésemre felkapta fejét és elkísért hazáig. Útközben a vámpíromon járt az eszem. Most akkor szerelmes belém? Pozitív jeleket küldd nekem, de nem mondott semmi olyat, amiről következtethetnék. Beléptem a házba és észrevettem, hogy valaki felfeszítette az ajtót. Sötét volt bent és hallottam, hogy valaki mögöttem lépked a folyosón. 

-No, csak ki jött haza. Kislány. Rossz útra tévedtél, de segíthetsz elkapni nekem a vámpírocskádat –vigyorgott gonoszul. 

Mikor válaszolni akartam, fájdalmat éreztem a tarkómon. Leütöttek.