~ 4. rész

Fenyőfa illat ütötte meg az orromat. Szemeim fáradtan kinyíltak. Hol vagyok? Valahol az erdőben lehettem. A földön feküdtem. Kezeim össze voltak kötve. Jó szorosan. Próbáltam meglazítani, de csak jobban szorított. Nagyszerű. A hold meg a tábortűz volt az egyetlen, ami fényt adott. Felhúztak a földről és a tábortűz elé löktek. Felhorzsoltam a térdemet és elkezdett szivárogni belőle a vér. Meg fogja érezni Kyle és ide fog jönni. Ez egy csapda. A sötétben láttam egy árnyékot. A bokrok közt suhant át, majd hatalmas puffanással esett a porba. 

-Meg van a vámpírunk. Eljött érted. Érte pedig a halál jött el –kacagott fel őrülten.

Kyle-t a vámpírvadász elé dobták. Ott feküdt a porban. Felnéztem a vámpírvadászra. Az oldalán lógott egy fegyvertartó. Ott lapult benne az ezüst lövedékes fegyver. A vámpír tarkójára nyomta bakancsát és, így tartotta a földön. Szinte rajta taposott. 

-Felismered a zsákmányod, ugye? Mindjárt gondoltam, de tudod ez többet nem fog előfordulni –emelte fejéhez a pisztolyt.

Elkezdtem erősebben rángatni a kezemet, mire a kötél időben leesett a csuklómról. Kyle felállt és a maga gyorsaságával próbált elfutni, hogy ne találja el a golyó őt, azonban a golyó is gyors volt. Kilőtte a halálos fegyvert. Utamba esett pont. Őt nem találhatja el, de engem igen. A golyó irányába ugrottam. Éreztem számba a keserű ízt, olyan, mintha vas lett volna a számba. Vér volt. A saját vérem íze. Eltalált a golyó. 

-Kyle… - köptem ki véremet és térdeltem le a földre.

Köd lepte be az erdőt, de inkább csak a tekintetem homályosodott. Minden elfojt. Semmit sem tudtam tisztán kivenni. Golyósüvítés a fülem mellett. Embersikoltozások. Halálos sikoly. Emberi léptek zaja, ahogy épp futottak ragadozójuk elől, Kyle elől. 

-Lexie…nem lesz semmi baj… - csuklott meg a hangja. 

-A vámpírvadász, menekülj…Kyle –könnyeztem be. 

-Nem érdekel. Hazaviszlek –vett fel. 

-Meg fogok halni, hagyj itt –suttogtam. 

-Nem! Nem fogsz meghalni. Nem hagyom… - zokogott. 

-Jé, forogsz… - ájultam el.

Mintha csak egy álom lenne. Minden sötétségbe borul. Nem észlelem az idő múlását. Fájdalmat sem érzek. A test és a lélek nyugalma. Ez lenne a halál? Nem látom a fénnyel teli kaput, ami csalogat, hogy lépjek át rajta. Az is lehet, hogy meg se haltam. Viszont ha ez így van, fel akarok ébredni. 

-Szeretlek Lexie. Többet nem teszlek ki téged veszélynek, úgy sajnálom –tördelte idegesen ujjait.

Lassan sóhajtottam egyet. Azt mondta szeret. Nagy megkönnyebbülés. Egy vámpír, aki szereti a zsákmányát és egy hülye halandó, aki egy hallhatatlanba szeretett bele. Szinte tiltott dolog a kapcsolat két ilyen „lény” között. 

-Lexie? Érzem a gondolataidat. Érzem, hogy fent vagy –szorította meg kezemet.

- Uhh –nyögtem fel, ahogy felültem.

- Óvatosan, kérlek –tolt volna vissza az ágyra.

- Ne aggódj. Túlélem, ezért már megérte felkelni a sötétségből, hogy halljam a hangodat –néztem egyenesen a szemébe.

- Meg is halhattál volna. Hagynod kellett volna, hogy engem találjon el a golyó. Legközelebb nem segítesz –fogta kezei közé a fejét.

- Nem fogom hagyni, hogy meghallj. Nem te irányítasz! –löktem meg.

- Lehet, hogy irányítalak az agyammal. Erre is képes vagyok –fogta meg csuklóm, hogy ne tudjam meglökni a vállát.

- Na, próbáljuk ki –húztam ki magamat.

- Mond, hogy utálsz és, hogy többet nem is akarsz látni! –parancsolt rám, mire picit összerezdültem.

Felkeltem a kanapéról, amin eddig pihentem és Kyle elé léptem. Szememet belefúrtam az övébe. Vettem egy nagy levegőt és beszédre nyitottam a számat. 

-Tudod mit Kyle? Imádlak! Felülmúlhatatlanul –mosolyodtam el huncutul. 

-Jesszus… a szívem –nyúlt az említett területre.

Arcán látszott a megkönnyebbülés, hogy rám nem hat az agymosása, de meg is ijedt, mert úgy csináltam az elején, mintha hatott volna rám. 

-Te tényleg szeretsz –hitetlenkedve nézett rám. 

-Nem, mint az előbb mondtam imádlak –karjaiba rántott és megölelt. 

-Én is téged, pici Lexie –puszilt bele a hajamba.

Hajamról a szája a nyakamra haladt, ott folytatta a puszilgatást. Rossz érzésem támadt. Sejtjeim, mintha riadót akartak volna fújni. Hátra néztem rá. Szemei vörösen izzottak. Fogai előjöttek. Kirángattam magamat szorításából és futásnak eredtem. A folyosó végén volt egy lépcső. Hosszúnak bizonyult, de a legaljára értem végül. Egy óriása medence tárult a szemem elé. Közelebb mentem, olyan csodásan csillogott. Vonzott magához a víz, ahogy belenéztem észrevettem, hogy legalább 5 m mély lehet ez a medence. A reflexeimet lekötötte a medence bámulása, ezért észre se vettem, hogy Kyle mögém került. Szemében csillogott a vágy tüze. Teste félmeztelen volt. Gondolom nem a sok edzéstől, hanem a sok vadászattól. 

-Nem fogom összevérezni a kedvenc ingemet –mosolyodott el huncutul. 

-Kyle –karjaiba vett.

Elkezdtem remegni. Kyle a medencéhez lépett. Mind e közben engem ízlelt. Nyakamról csordogált a vér. 

-A víz felgyorsítja a keringést –semmit mondó tekintettel nézte a vizet. 

-Én nem tudok úsz… - eldobott magától és még a mondatot sem tudtam befejezni. 

A kezem a vízfelszínét próbálta elérni, mind hiába. Soha sem gondoltam volna, hogy ez a gyengeség fog megölni, meg a szerelmem. Tüdőm meg telt vízzel. Levegőt se kaptam, csak egyre mélyebbre süllyedtem.